Bejelentés



Üdvözlöm honlapomon!
Kék és kék-kovácsolt strasszer tenyésztése - Pintér Szabolcs

MENÜ









Szavazás




A galambállomány könnyebben tartható egészségben, ha a megbetegedések kialakulása és kihatásai ismertek előttünk. Különleges fontossága van a lehetséges rejtett fertőzések felderítésének. Ehhez elengedhetetlen a galambok alapos megfigyelése mellett a betegségek vagy elhullások oktani felderítése. Célzott kezelés és megelőzés csak akkor lehetséges, ha a megbetegedés okát egyértelműen megállapítjuk. Betegség alatt a test szervei, vagy szervrendszerei funkciójának zavarát értjük, amely a környezet részéről ható faktorok következtében alakul ki, vagy örökletesek.

 

A betegségek okait két nagy csoportban oszthatjuk:

 

1. Fertőző okok: itt betegséget kiváltó kórokozóról van szó. Ezek az állatban, vagy az állaton fejlődnek, szaporodnak, tönkreteszik a test szöveteit és a szervezetre káros termékeket választanak ki. Mindezekre a szervezet védekező válasszal reagál. Ilyen esetekben fertőző betegségről beszélünk. 2. Nem fertőző okok: a megbetegedés esetében minden másokat nem fertőzőnek tekintünk. Ezek váltják ki a nem fertőzőbetegségeket. Betegség fellépése esetén nem kehet mindig egyértelműen különbséget tenni a fertőző és a nem fertőző okok között. Sok esetben különféle okok bonyolult együtthatásáról van szó. Ilyenkor faktorbetegségről beszélünk. Ha a galamb kórokozóval fertőződik, még korántsem jelenti a betegség fellépését. A fertőzésnek a galambra kifejtett hatását a kórokozó behatolása után leegyszerűsítve három szakaszra oszthatjuk: 1. Behatolás 2. Elszaporodás 3. Károsító hatás

 

Fertőződés:

 

1. szakasz: A kórokozó bekerül a szervezetbe, de képtelen elszaporodni; ez a fertőzés nem károsítja a galamb szervezetét.

 

2. szakasz: A behatolt kórokozó a szervezetben el tud szaporodni. Ha a szervezetnek sikerül a kórokozó elszaporodását megakadályozni, mielőtt annak betegségkiváltó hatásai érvényesülnénk, akkor ún. „néma fertőzésről” beszélünk. A fertőzésnek ez a formája többnyire immunitáshoz, védettséghez vezet (ellenanyagok kialakulása a kórokozóval szemben). Az így megszerzett ellenanyagok védik a galambot ugyanazon kórokozóval szemben egy későbbi fertőződés alkalmával. Az állatok azonban a néma fertőzés alatt vagy után üríthetik a kórokozókat és ezzel az egész állományra fertőződési forrást jelentenek. Ezt a fertőződési veszélyt gyakran nem ismerik fel.

 

3. szakasz: Ha nem sikerül a galamb szervezetének a saját védekező készségével a kórokozó szaporodását lefékezni, vagy megakadályozni, akkor a szervezet károsodik és ezzel látható tünetekben megnyilvánuló megbetegedés jelentkezik, mely elhullással végződhet. Testi terhelés esetén a néma fertőzésből is kifejlődhet bármikor látható megbetegedés. Ilyen megterhelés csökkenti a szervezet ellenálló képességét olyannyira, hogy már viszonylag csekély számú kórokozó gátlás nélküli szaporodása megbetegedéshez vezet. Az esetek jelentős részében a fertőződések nincsenek kihatással a galambok egészségére. Maga a fertőzés következtében előállt megbetegedés vagy elhullás kivételnek számít.

 

A fertőződés útjai: Kórokozóval való fertőzés alapjában két úton lehetséges. Bekövetkezik kerülő út nélkül, galambról galambra, vagy pedig fertőzött állat által beszennyezett környezet útján. Mind a némán fertőzött galambok, mind pedig a kórokozóval szennyezett környezet hosszú időn keresztül ismételten fertőzhetnek egészséges állatokat. Mindazonáltal csak kivételes esetben jelentkezik az állományban látható tünetekben megnyilvánuló betegség annak ellenére, hogy a fertőzési forrás állandóan jelen van.

 

Kölcsönhatások: A kórokozó és a gazdaállat között számos kölcsönhatás áll fenn. Ide tartozik a kórokozó félesége és mennyisége, betegségkiváltó képessége (patogenitása) és aktivitása (virulenciája). Mindezek szemben állnak a gazdaállat fogékonyságával és testi állapotával. A kórokozó virulenciája változó. Mindig emelkedik, ha a kórokozó gazdaállatra talál, melynek szervezetében elszaporodhat, majd újra kiválasztódhat. Az állományban ilyen esetekben először a megbetegedések veszélye nő a veszélyessé váló kórokozóktól, másrészt a kiürülő kórokozók mind nagyobb száma miatt. Ilyenkor a fertőződési kockázat fokozódásáról beszélünk. Ilyen körülmények között a kevésbé ellenálló állatok a kórokozó fokozódó túlsúlya és emelkedő virulenciája miatt kevésbé tudnak védekezni. A fertőzés olyan mértéket ér el, hogy a szervezet károsodik. A galamb láthatóan megbetegszik. A patogenitás alatt a kórokozónak a betegséget kiváltó képességét értjük. Egyes kórokozók csak meghatározott körülmények között képesek betegséget okozni, ezeket fakultív patogéneknek nevezzük. A legtöbb megbetegedést sz ilyen kórokozók váltják ki. Obligát patogén megjelöléssel azokat a kórokozókat illetjük, melyek az ellenállóerő csökkenése nélkül is ki tudnak váltani betegséget, pld.: a paramyxo vírus. Az átmenet a fakultatív és az obligát patogén csírák között folyamatos. Nem lehet egyértelműen kimondani, hogy a kórokozó a szervezet ellenálló képességének a csökkenése nélkül is képes megbetegedést kiváltani. A gazdaállat fogékonysága alatt a megbetegedés alapvető lehetőségét értjük, meghatározott kórokozóval történt fertőzés esetén. Döntő jelentősége van a galamb testi állapotának, tehát a betegség iránti hajlamnak, illetve a természetes ellenálló képességnek. Az ellenálló képességet a terhelő faktorok csökkentik.

 

Stressz: Mind a szervi, mind pedig az idegi megterheléseket a stressz fogalma alatt foglaljuk össze. A stressz gyakran felelős fertőző betegségek megjelenéséért, ezeket faktorbetegségeknek nevezzük.

 

Faktorbetegségek: Ha egy galambot rosszul táplálnak, kedvezőtlen körülmények között folyik élete a galambdúcban, vagy kiállításra küldik, idegi és szervi megterhelésnek van kitéve. Ilyenkor élettelen stressz-faktorokról beszélünk. Ilyen élettelen stressz-faktor természetes körülmények között is, és elkerülhetetlenül létrejöhetnek. A szervezet megpróbál a stresszhelyzethez alkalmazkodni. Ha ez sikerül, a galamb egészséges marad. Ha az állat nem tud alkalmazkodni, mert a stressz túl nagy, vagy hosszú ideig tart, bekövetkezik a kimerülés. Ezt a kimerültségi állapotot akár egyetlen járulékos fertőzés, vagy egy további, de nem fertőző terhelés, - tehát egy kiegészítő stressz-faktor jelentkezése – tovább feszíti, megbetegedés vagy elhullás léphet fel. A galambra elsőként ható tényező az élettelen helyett lehet élő stressz-faktor is. Ilyen terhelés pl.: a rejtetten előforduló fertőzés, mint pl.: a bélférgesség, mely betegségi tüneteket nem okoz, mert a szervezet ehhez a stresszhelyzethez már hozzászokott. Itt éppen úgy, mint az élettelen stressz-faktor esetében, látható megbetegedés további faktorok behatása nélkül is lehetséges, ha a galambnak az alkalmazkodás nem sikerül. Faktorbetegségnek csak azokat a megbetegedéseket nevezzük, melyek fellépésben több faktor együttesen játszik szerepet. Időben behatárolt megterhelésekre, mint amilyen a vedlés, néma Salmonella-fertőzésből is hirtelen Salmonellosis törhet ki az állományban, bár a kórokozó már htek, hónapok óta ott volt. A vedlés okozta stressz-faktor nélkül a néma Salmonella-fertőzés az állományban nem okozott volna látható megbetegedéseket. Egy faktorbetegségnél tehát alárendelt szerepe van annak, hogy milyen fajta stressz-faktor behatásáról van szó, hogy élő, vagy élettelen tényezők játszanak szerepet, vagy éppen milyen sorrendben hatnak a galambokra. Döntő csupán olyan tényezők együtthatása, melyek egyedül nem, együttesen azonban meghaladják a szervezet ellenálló képességét.

 

Terhelések: A faktorbetegségek kitöréséhez szükséges tényezőket elkerülhető és elkerülhetetlen terhelésekre lehet osztani. A galambok egészséges állapotban való tartásához feltétlenül szükséges, lehetőség szerint, az összes elkerülhető tényezőt kiiktatni és ezzel a szervezetet a nem elkerülhető terhelésekre jobban felkészíteni. Ha az elkerülhető terheléseknél élettelen faktorokról van szó, mint a tartási vagy takarmányozási hibák, ezeket meg kell szüntetni. A tartás és takarmányozás javítása csökkenti a megbetegedés kockázatát. Csökkenteni kell az állományban az elkerülhető élő faktorokat is, mint amilyenek a néma fertőzések. Számos terhelés azonban elkerülhetetlen. Ezek kényszerítő módon hatnak a tartás folyamán, mint pl.: vásárlás, a fiatal galambok leválasztása, vagy a kiállítások. A galamb ki van téve elkerülhetetlen természetes terhelésnek is, mint pl.: a vedlés vagy a galamb fiatalkori nevelése. Ezekben az időkben az elkerülhetetlen terheléseket ellenintézkedésekkel kell enyhíteni, hogy a betegség kitörését lehetőleg a legalacsonyabb szinten tartsuk. Ilyen megfelelő módszerek lehetnek a megelőzés és a megelőző kezelés.

 

Az alkalmazandó rendszabályoknak két célja van:

 

1. A szervezet ellenálló képességének erősítése, pl.: optimális, kiegyenlített, a galamb teljesítményének megfelelő takarmányozással.

 

2. A fertőzési veszély csökkentése a kórokozó irtásával, vagy számának csökkentése az állatban és környezetében.

 

A célt gyógyszerek adagolásával és fertőtlenítő eljárásokkal érhetjük el. A fertőzési veszély csökkenésével szabaddá váló, azaz a kórokozó elhárítására már nem szükséges védekező készség az el nem kerülhető terhelésekkel szemben bevethető. Ezzel a megbetegedés veszélye lényegesen csökkenhet. Házigalamboknál a salmonellosis, a trichomoniasisnak és a bélférgességnek különleges jelentősége van, a postagalamboknál pedig a légúti megbetegedésekkel gyakran találkozhatunk. A galambok egészséges tartásához a galambtartó és az állatorvos bizalomteljes együttműködése nagyban hozzájárulhat.

 

Megelőzés: A fertőző és nem fertőző tényezők egyaránt megbetegedések kialakulásához vezetnek. Ezért csak ritkán lehet a betegség megjelenéséért egyértelműen egyetlen okot felelőssé tenni. Sokkal inkább számos tényező kölcsönhatása áll fenn a betegség kiváltása során. Gyakran nem fertőző terhelések (stressz) idéznek elő fertőző betegséget, mint pld.: a galambok áthelyezése egy másik helyiségbe, a párosítás, vagy a vedlés. Elősegíti a fertőző betegség fellépését egy másik fertőzés lappangó, küszöb alatti jelenléte is. Pld.: nátha-megbetegedések gyakran lépnek fel olyan állományokban, amelyekben jelentős mértékben megtelepedtek a Trichomonasok, a „sárgagomba-betgség” kórokozói, de megfordítva is fennállhat ez az eset. A fertőző és nem fertőző tényezők bonyolult összejátszásának a megértése vezethez új eljárásokra a galamb egészségének megtartásában. Az elkerülhető terhelések felismerése és az arra irányuló törekvés , hogy ezeket csökkentsük, vagy kiiktassuk, előtérbe állítják a megelőző előírásokat. Különbséget teszünk a megelőzés (profilaxis) és a megelőző kezelés (metafilaxis) között. A megelőzés olyan előírásokat foglal magába, melyeket egész évben folyamatosan, de legalábbis szabályszerű időközökkel végre kell hajtani. Ide tartoznak: - A szervezet ellenálló képességének erősítése optimális tartási körülmények, kiegyenlített takarmányozás megvalósításával, valamint a vitamin és ásványi anyagkészítmények rendszeres adása útján. - Járványos, vírusos megbetegedések megakadályozása megelőző védőoltásokkal. - A fertőzés külső veszélyeinek csökkentése higiéniai rendszabályok útján. A terhelések csökkentésével a szervezet ellenálló képessége erősítésének azonban határai vannak. Időnként a galamb nem tudja elkerülni a stresszhelyzeteket, mint pld.: a kiállítási szezonban, a fiatal galambok nevelésekor, vagy a vedlés alatt. Ilyenkor a galambok fokozott megbetegedési kockázatnak vannak kitéve. Előrelátható bizonyos betegségek fellépése, melyek ellen megelőző kezelést alkalmazunk. Ezen kritikus fázis áthidalására az év folyamán a galamb szervezetében meglévő kórokozók számát megelőző kezeléssel, a környezetben lévőket pedig fertőtlenítő eljárásokkal csökkenteni kell.

<vissza a főoldalra>

 

Járványvédelem

 

A járványvédelmet nevezhetjük a fertőzési lánc megszakításának is, és feloszthatjuk: - udvaron kívüli - udvar és külvilág közötti - dúcok közötti - dúcon belüli járványvédelemre.

 

Minél több járványvédelmi eljárást sikerül alkalmazni, hosszú távon annál szebb és egészségesebb állományra számíthatunk.

 

Udvaron kívüli járványvédelem: Minden állomány és azon belül minden egyed rendelkezik egy bizonyos „állatkerttel”, vagyis azon baktériumok, vírusok, gombák, külső és belső paraziták összességével, amelyek pillanatnyilag benne vagy rajta tartózkodnak. Ezek többnyire ártalmatlan, betegséget nem okozó élőlények, de lehetnek közöttük kórokozók is. A járványvédelem egyik alapszabálya, hogy kórokozókat hordozó, azokat terjesztő állatot nem viszünk egészséges állatok közé. Általában ezt a szabályt a legtöbben be is tartják, azonban a gond akkor kezdődik, amikor látszólag egészséges, de valójában fertőzött, vagyis kórokozókat hordozó és ürítő galamb kerül egészségesek közé, és terjeszti közöttük a kórt. Ezt csak úgy tudjuk elkerülni, ha folyamatos járványvédelmet alkalmazunk állományunkban, melybe szervesen beletartozik a galambok rendszeres vakcinázása, vagyis védőoltásokkal való ellátása is. A szállítások és az ezzel járó tennivalók eleve jelentős stresszt okoznak a galamboknak, emiatt is törekedni kell arra, hogy a szállító járműben ne legyen túlzsúfoltság. A zsúfoltság nem csak a stresszt erősíti, hanem a kórokozók állatról állatra való terjedését is elősegítik.

 

Udvar és külvilág közötti járványvédelem: Ha udvari járványvédelemről beszélünk, akkor állományunkat és annak tartási helyét mint egységet kezeljük, és ebben a tekintetben próbáljuk meg a lehetséges módon minél inkább elkülöníteni a külvilágtól. Az udvari járványvédelem az egyik leghangsúlyosabb része a galambok egészségmegőrzésének, hiszen az udvar határa az a határ, amely elválasztja az állományt a kórokozóktól hemzsegő külvilágtól. Az udvaron belül tartózkodnak legtöbbet a galambok, ezért itt érheti őket a leggyakrabban fertőzés, és ez az a terület, melynek határát maga a galambtartó is napjában többször lépi át, minden egyes alkalommal kórokozók tömegét hurcolva be magával. Az udvart nyilván nem lehet légmentesen lezárni, ezért elvileg a puszta szél is hordhat be kórokozókat, de ennek gyakorlati jelentősége meglehetősen csekély. Sokkal veszélyesebb a vadmadarak látogatása, hiszen az állomány közé berepülő vadgalamb, veréb stb., mindig kórokozókat hordoz, amivel fertőzheti a galambot. Ezért amennyire lehet, korlátozni kell a vadmadarak jelenlétét. A dúcokat úgy kell kialakítani, hogy azokba semmiképpen se repülhessenek be idegen madarak. Általában nem a vadmadarak látogatása, hanem maga a galambtartó jelenti a legnagyobb járványügyi veszélyt saját állományára. Ezt kétféleképpen érheti el: egyrészt cipőjén, ruháján, bőrén nagy mennyiségű kórokozót hord be a külvilág felől a galambólba, másrészt az újonnan szerzett, kórokozókat hordozó, fertőző példányokkal viszi be a galambjai közé a legkülönfélébb betegségeket. Speciális, és rendkívül hangsúlyos vetülete az udvari járványvédelemnek a máshonnan beszerzett, idegen egyedek bekerülése az állományba. Talán a legtöbb kár a frissen vásárolt galambok beviteléhez kapcsolódik a galambtartásban, és meglepő, milyen bátran teszik be a tenyésztők nagy része az újonnan beszerzett, teljesen ismeretlen egészségi állapotú galambokat dédelgetett kedvencei közé. A karantént már a középkorban feltalálta az emberiség, és fontosságára való tekintettel annak idején sok helyen halállal büntették megszegőit. Ebből is látható, milyen jelentőséggel bír ez az intézkedés, ami kis odafigyeléssel, és minimális, bőven megtérülő költséggel udvarunkban is foganatosítható. A karantén elsődleges célja, hogy fertőző egyed ne kerülhessen be galambjaink közé. Azonban nem csak a láthatóan beteg állat fertőző, hanem az egészségesnek tűnő is terjeszthet kórokozókat. Minden fertőző betegségnek van lappangási ideje, vagyis az az időszak, általában néhány nap vagy hét, amikor az állat már fertőződött, de még nem mutat tüneteket, vagyis egészségesnek látszik. Ám, és ezen van a hangsúly, a betegség tüneteinek jelentkezése előtt, tehát azoktól teljesen függetlenül már üríthet kórokozókat. Karanténozásnak akkor van értelme, ha annak ideje alatt az újonnan beszerzett, ismeretlen egészségi állapotú galamb semmilyen módon nem érintkezik a többi galambbal. A betegségek lappangási ideje változó, általában napokban vagy néhány hétben mérhető. A karanténozás idejére nem lehet abszolút értéket mondani, de legalább három-négy hét az az időtartam, ami szükséges a biztonságos járványvédelemhez. Ez több mindentől függhet, pld.: attól is, hogy oltottuk-e állományunkat paramyxo vírus ellen. Mivel ennek a betegségnek akár hat hét is lehet a lappangási ideje, oltatlan, tehát védtelen állomány esetén minimálisan hat hét karanténidő javasolt.

 

Dúcok közötti járványvédelem: Ha egy udvaron belül egyszerre több helyen is tartunk galambot, akkor az egyes ketrecekben a különböző állományok eltérő egészségügyi állapotban lehetnek. Ez adódhat pld.: abból, hogy különböző vakcinákat kaptak, különböző időben, hiszen más oltóanyagokat másféle időbeosztásban igényelnek a különböző korú és hasznosítású egyedek. Akkor is eltérő a dúcok közötti járványtani helyzet, ha az egyeikben betegség ütötte fel a fejét. Ilyenkor nyilván törekedni szeretnénk arra, hogy a kórokozó ne terjedjen át a többi ketrecre. Ha sikerül meggátolnunk, hogy a betegség átterjedjen a többi dúcra, sok kártól menthetjük meg magunkat, és sok pénzt takaríthatunk meg. De már az is előny, ha a betegség terjedését udvaron belül legalább fékezni tudjuk, mivel így juthat idő a többi dúc állományának katív védelmére, felkészítésére a konkrét betegség ellen.

 

Dúcon belüli járványvédelem: A fertőző betegség egyik ismérve, hogy a kórokozó állatról állatra terjed, mind nagyobb számú egyedet fertőz meg, és ezek bizonyos hányadát meg is betegíti. Tehát, ha egy galambunk valamilyen módon fertőződött, a kórokozó, legyen az vírus, baktérium vagy parazita, hosszabb-rövidebb idő alatt, és sokszor észrevétlenül elterjed a dúcon belül. Nyilván nem szeretnénk, hogy ez megtörténjen, de ellene minden nap következetesen védekeznünk kell.

 

A dúcon belüli terjedést lassítása érdekében négy fő dolgot tehetünk:

 

1. A láthatóan beteg állatok nagy mennyiségben ürítik a kórokozót, ezért ezeket kiemeljük a többi közül, és karanténba zárjuk őket.

 

2. Megsemmisítjük a beteg vagy lappangási állapotban lévő egyedekből a külvilágra, vagyis a dúcba került kórokozókat , vagyis fertőtlenítünk.

 

3. A kórokozókat a szervezeten belül is ritkítjuk, másképpen fogalmazva gyógykezeljük a beteg galambokat.

 

4. A még egészséges egyedeket preventíven, megelőzésképpen kezeljük. A beteg madarakból a kórokozók különböző váladékokkal kerülnek a külvilágra, pld.: orrváladék, könny, garatváladék, bélsár, vizelet stb. Éppen ezért betegség fellépése esetén jóval sűrűbben kell fertőtlenítenünk.

 

A gyógykezelést és a megelőző kezelést mindig célzottan kell végezni, éppen ezért nagyon fontos a pontos diagnózis felállítása!

<vissza a főoldalra>












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!